Proktológushoz azért megyünk, hogy végbélproblémáinkat meggyógyítsa. De a végbélvizsgálatról gyakran csak veszélyesen kevés és helytelen, félreértett információval rendelkezünk, és így előre nem tudunk megfelelően felkészülni a végbéltükrözésre sem. Emiatt a végbélvizsgálat előtt, alatt és után is sokféle hibát követhetünk el, ami még az egészségünkre is veszélyt jelenthet.

Mit kezdjünk mások történeteivel, tanácsaival?

A végbélvizsgálatról, végbéltükrözésről rengeteg nehezen ellenőrizhető, gyakran félrevezető, elriasztóan túlzó, ránk nézve akár veszélyesnek is mondható információ kering. Proktológusként, több mint tízezer vizsgálattal a hátam mögött ezeket hallva sokszor elborzadok, mert ezek a félreértések a legtöbb esetben nem a problémák tisztázását, a gyógyulást szolgálják, sőt akár a fennálló betegség rosszabbodásához vagy újabb problémák kialakulásához is vezethetnek. Épp ezért úgy gondoltam, hogy eljött az idő tiszta vizet önteni a pohárba.

Kérdéseinkkel, kétségeinkkel mi lesz?

Összeszedtem mindent, mi a témában másokat érdekelhet, majd ezt a listát mind szakmailag helyes, mind emberileg elfogadható tanácsokkal egészítettem ki. Ha kíváncsi a végeredményre, a végbélvizsgálattal, végbéltükrözéssel kapcsolatos tévhitekre, szóbeszédre, azok valóságtartalmára, és azokra a tényekre és tanácsokra, amelyeket a proktológusnál végbélvizsgálat, végbéltükrözés előtt mindenképpen tudnia kell, kérem, kérje ingyenes tájékoztatómat, amely a végbélvizsgálattal, végbéltükrözéssel kapcsolatos 9 hiedelemről és félreértésről szól.

Keresztnév: *
Email: *

Feliratkozásával egy ingyenes, négy napos tájékoztató email-minitanfolyam keretében kap választ a végbélvizsgálattal, végbéltükrözéssel kapcsolatos kétségekre.

Felkészületlenül indulunk a harctérre?! Ezzel akár az egészségünket, az életünket veszélyeztethetjük!

Téves információink veszélyeztethetik az eredményes végbélvizsgálatot és -kezelést, ami még fájdalommal is jár

Ha a proktológus ránk zúduló kérdései szorongó, feszült állapotban felkészületlenül érnek, sokszor nem azt és nem úgy mondjuk -ha meg tudunk szólalni egyáltalán-, amit, ahogy igazából mondani szeretnénk. Sok lényeges dolgot kifelejtünk, viszont  egyes kifejezéseket sokszor hibásan használunk. Ez általában félreértéshez vezet köztünk és a vizsgáló proktológus között. És a lényeg még csak most jön!

Ha a kérdéseket követő végbélvizsgálat, végbéltükrözés közben felkészületlenségünkből és szorongásunkból adódóan nem azt tesszük, amire a proktológus kér minket, ezzel akadályozzuk a végbélvizsgálat, végbéltükrözés menetét. És ez még nem minden.

Előzetes felkészülés hiányában bekövetkező akaratlan, meglepetésszerű reakcióink, szerencsétlen mozdulataink következtében akár maga a végbélvizsgálat is szörnyű, hasító fájdalommal járhat. Emiatt a végbélvizsgálatot gyakran idő előtt félbe kell szakítani, így a végbélvizsgálat nem lehet elég alapos.

A helytelen, félreértett válaszainkból és a fájdalmas, megfelelően el nem végezhető, ezért nem elég alapos végbélvizsgálatból, végbéltükrözésből nagy valószínűséggel már nem pontosan a valódi panaszt okozó megbetegedésünkre fog fény derülni. Az így, a nem megfelelő betegségre elkezdett, sokszor hibás kezelés sikere eleve kérdéses.

Így könnyen előfordulhat, hogy a felkészületlenségünk miatt a proktológus legnagyobb igyekezete ellenére sem gyógyulunk meg. Hibáink akár feleslegessé, sőt néha veszélyessé, ártalmassá is tehetik a kezelést. Tehát felkészületlenül szerencsejátékot játszunk az egészségünkkel, az életünkkel.

Megoldás? Van egy jó hírem.

A kapott helyes információk segítik a sikeres végbélvizsgálatot, ami lényegesen kevesebb kellemetlenséget okoz, és a kezelés is eredményesebb lesz

Van megoldás ezekre a problémákra. Ha a végbélvizsgálathoz, végbéltükrözéshez, megfelelően fel kell készüljünk, nem a szerencsén, hanem nagyrészt rajtunk múlik a gyógyulásunk.

  • Felkészülésünkkel a proktológus kérdéseire csökkenthető a szorongásunk, és tudni fogjuk a helyes válaszokat.

Ettől a tudattól már magabiztosabbá válunk. Mivel előre fel tudunk készülni, zavarunk ellenére sem marad majd ki semmilyen fontos közlendő a proktológusnak adott válaszainkból. Tudni fogjuk, hogy a proktológus kérdéseiben mire kíváncsi, így majd a megfelelő kérdésre a megfelelő választ adjuk. Mivel a proktológus megkapja a megfelelő információkat, a megfelelő válaszainkat követő végbélvizsgálat, végbéltükrözés eredménye és persze így a kezelés is sikeresebb lesz.

  • Felkészülésünkkel a végbélvizsgálatra, végbéltükrözésre tudni fogjuk, hogy mi történik velünk a végbélvizsgálat, végbéltükrözés alatt.

Ezzel a proktológusnál bátrabbá válunk, nem érezzük azt, hogy a dolgok csak megtörténnek velünk, nem érezzük olyan kiszolgáltatottnak, megalázottnak, szégyenteljesnek magunkat, nem leszünk zavarban, a végbélvizsgálat, végbéltükrözés alatti is sokkal inkább úrrá leszünk testünk nem kívánt, veszélyes reakcióin.

  • Felkészülésünkkel a nem várt reakcióinkra tudni fogjuk, mit kell tennünk azért, hogy a végbélvizsgálat, végbéltükrözés ne legyen fájdalmas.

Az ennek megfelelő dolgokat téve a végbélvizsgálat, végbéltükrözés sokkal kevésbé lesz kellemetlen annak ellenére, hogy a proktológus sokkal alaposabban meg tud minket vizsgálni. Az alaposabb végbélvizsgálat, végbéltükrözés nagyobb eséllyel tud a valódi, panaszokat okozó betegségére fényt deríteni, emiatt a betegség kezelése is sokkal sikeresebbé, eredményesebbé válik.

Mivel a proktológus megfelelő kérdéseire a megfelelő válaszokat adjuk, a megfelelő kérésekre a megfelelő dolgokat tesszük, és maga a végbélvizsgálat, végbéltükrözés is sokkal alaposabb, de gördülékenyebb lesz, ezért hamarabb, ráadásul kevesebb kellemetlenséggel leszünk túl a dolgon. Az alaposabb, sikeresebb végbélvizsgálattal, végbéltükrözéssel panaszaink valódi oka sokkal inkább kiderül, így a végbélvizsgálat, végbéltükrözés, mind a kezelés sokkal inkább lesz sikeres. Ez a gyógyulás valódi garanciája lehet.

Hol kaphatjuk meg ezeket a számunkra fontos információkat?

Világújdonság Videók a végbélvizsgálat, végbéltükrözés menetéről – A legtöbb információ a végbélvizsgálatról, amit bárki valaha kaphatott.

Amennyiben szeretnénk magabiztosan, kétségektől mentesen, panaszainkból és a kérdésekre adandó megfelelő válaszokból, a vizsgálat alatti teendőkből felkészülten megjelenni a proktológusnál, akkor a videóanyagom nekünk szól. Az információk több ezer betegem gondtalan, a vártnál lényegesen kevesebb kellemetlenséggel járó, az átlagnál sokkal alaposabban sikerült végbélvizsgálata, végbéltükrözése alapján születtek.
Videóleckékben eddig egyedülálló részletességgel gyakorlatias és közérthető módon beszélek:

  • a végbélvizsgálat, végbéltükrözés előtti felkészülésről,
  • a proktológus lehetséges kérdéseiről és az azokra adott megfelelő válaszokról,
  • a vizsgálandó terület felépítéséről, a vizsgáló módszerekről és eszközökről,
  • a végbélvizsgálat, végbéltükrözés alatti érzésekről, érzetekről és tapasztalatokról,
  • az esetleges hibákról és azok lehetséges elkerüléséről,
  • a lehető legkevésbé kellemetlen, de minél sikeresebb végbélvizsgálathoz, végbéltükrözéshez szükséges teendőiről, praktikákról, tanácsokról,
  • és a sikeres vizsgálathoz elsajátítandó mozdulatokról is.

Amennyiben tanácsaimat megfogadjuk, a végbélvizsgálat, végbéltükrözés lényegesen kevesebb kellemetlenséggel, és nagyobb sikerrel jár majd, ami a megfelelő, éppen ezért az eredményes kezelés szükséges előfeltétele. Emiatt a gyógyulás esélyei nagyban nőnek.

+ Mellékelve megkapjuk a proktológus kérdéseiről szóló listát, melyet akár végbélvizsgálat, végbéltükrözés előtt a proktológushoz be is adhat előzetes áttanulmányozásra, ezzel segítve elő a konzultáció gyorsabb, gördülékenyebb kimenetelét. Ez biztosítja azt is, hogy nem sikkad el semmi fontos.

+ Kapunk egy ellenőrző listát arról, hogy mit kell tegyen a végbélvizsgálat, végbéltükrözés előtt, alatt és után.

+ Miénk lesz még
pácienseim között igen népszerű tájékoztatóm is arról, hogy hogyan tudjuk végbélproblémáinkat kipróbált, apró, de sikeres életviteli változtatásokkal rendbe tenni.

A videóleckék nem csak kósza mendemondákon alapulnak, hanem  sok ezer betegem vizsgálatának megfigyelését, annak tapasztalatát foglalják magukban. Ezért sokkal többet adnak, sokkal több dologról tájékoztatnak, mint amit valaha is el tudnánk képzelni, amire valaha is gondolnánk a vizsgálat előtt.

De erre ne a vizsgálatkor döbbenjen rá, mert akkor már túl késő! Kérje az ingyenes videósorozatot most!

Keresztnév: *
Email: *

Feliratkozásával ingyenes videósorozatot kap a sikeres végbélvizsgálat menetéről.


Nem mindennapi vélemények a videókról, azok tartalmáról>>

dr. Bánfalvi Péter
dr. Bánfalvi Péter

proktológus, sebész adjunktus
„A gyógyító gondoskodás™”

 

végbélvizsgálat, végbéltükrözés, proktológus